Amióta Olaszországban vagyok, cirka hatezer-nyolcvanötször kellett elmondanom, hogy Magyarországról jöttem. Bár nem minden külföldi reagál erre a tényre látványosan, sőt vannak, akik egészen letojják, van néhány nagyon jellemző reakció és embertípus is. Például ott van a…
„Budapest!”, azaz a Lelkes Turista
Reakció numero uno csak egy szóból áll, a lelkesedés összes lehetséges skáláját magába sűrítve. Azok, akikben elindít valamit Magyarország neve, leggyakrabban a fővárosra asszociálnak róla, általában jártak is ott, és persze szerették. Ennek ellenére még mindig meghökkentő, amikor nagy nehezen angolul/olaszul kinyögöm, honnan jöttem, és válaszként az imádattól felhevülten a képembe kiáltják Budapest nevét.
Ez a típus ritkább, és mindig lesokkol. Például képzeld el az alábbi szituációt:
- szombaton,
- reggel háromnegyed kilenctől dolgozol,
- ami az jelenti, hogy héttízkor keltél,
- SZOMBATON,
- körülötted mindenki olaszul dumál a meetingen,
- te alig tudsz olaszul,
- megpróbálsz nem bealudni (mondtam már, hogy szombat meg héttíz?),
- megpróbálsz értelmes fejet is vágni, hogy ne látszódjon, amikor épp nem tudod követni a párbeszédet,
- megpróbálod követni a párbeszédet, mire hülye koncentrálós fejed lesz, mire észreveszed, hogy egy idő után a főnököd/más empatikus emberek aggódva tekintgetnek feléd,
- megint visszatérsz arra, hogy ál-értelmes fejet vágjál be nagy energia befektetés árán,
- szóval ebben a helyzetben egyszer csak megkérdezik tőled, honnan jöttél,
- mire benned összegabalyodnak az angol szavak az olasz szavakkal, és furcsa násztáncot járnak,
- azért kinyögöd, hogy Magyarország, meg minden, és büszke is vagy magadra, hogy sikerült, mindegy, melyik nyelven…
Na, és ekkor a képedbe üvölt a veled szemben ülő srác, hogy:
Hogy vagy? EGÉSZSÉGEDRE!
Ami többszörösen összezavar, mert a) éppen nem magyarul gondolkozol, b) a munkahelyeden sosem hallottál magyar szavakat, ráadásul c) ugye az akcentus is egy faktor…
És ez így időről időre előjön. Például ott volt az idős bácsi, aki „Jó estét!”-tel köszönt, majd kiderült, hogy magyarok az unokatesói. Vagy a csaj, aki együtt lakott egy magyar emberrel, aki megtanította néhány nem túl szép, ám annál gyakrabban használt kifejezésre. Vagy éppen azok az emberek, akik úgy döntenek, én leszek a magyar tanárjuk. (Ekkor tudatosodott bennem, hogy néha már akcentussal beszélem az ANYANYELVEM.)
De azért mind cukik a maguk módján.
 |
| A magyar nyelv könnyű... mondta eddig... soha... senki... |
A „Jézusomdenehézanyelved”
Aztán ott a másik véglet, aki nem kihívásként, hanem akadályként tekint a gyönyörű magyar nyelvre. Ő az, akinek elkerekedik a szeme, mikor meghallja a bűvös szót, majd elfehéredve megjegyzi, hogy a magyar nyelv nehezebb, mint a japán, ezt mindenki tudja. Aztán megkérdezi, én hogy tudtam megtanulni.
Nem tudom, valószínűleg az motivált, hogy ostorral vertek az oviban, amíg folyékonyan és választékosan beszélni nem kezdtem magyarul.
A Lengyel, Aki Azonnal A Barátod Lesz
Igen, ez is egy külön típus. Minden lengyel odavan a magyarokért, és minden lengyel azonnal a barátjaként kezel, mikor megtudja, hogy magyar vagyok. Ez egyrészt cuki, másrészt nagyon bizarr, mivel én nem vagyok a hirtelen kötődések embere.
