traveling is a story and I am a story-teller

Úti Sztorik

Hogyan borítsuk ki a turistát?

5 idegesítő embertípussal bemutatjuk

2015. december 09. - Úti Sztorik

Tudod, milyen az az érzés. Az, amikor nyugisan élveznéd a jól megérdemelt nyaralást, de a fenéért nem hagyják. Az, amikor sétálsz, és gyönyörködsz a kilátásban, de egy agresszív humanoid kirángat nyugis világodból. Őket biztosan te is ismered. Vagy ha nem, hát fogod.

angry-2191104_640.jpg

Az éttermi rikkancs
Ő az az embertípus, aki akkor nyaggat, amikor a legkevésbé van szükséged rá. 
Képzeld el, hogy csóró magyar vagy egy néhány fokkal azért drágább gazdagabb országban, aki ráadásul önkénteskedésből keresi a kenyerét (valljuk be, ez nem igazán kifizetődő – vagyis nem anyagi szempontból). Aztán hirtelen éhes leszel, mármint nagyon éhes[1], és szeretnél beülni egy tisztességes helyre valami tisztességes kajával, amit persze először az utcára kitett menüből választanál ki anyagi és étvágyi megfontolásból is. Azonban alighogy ránézel, mit ránézel, a szemed sarkából véletlenül rásandítasz a menüre, a Rikkancs jön, megragadja a karod, és elkezd berángatni az étteremnek nevezett kínzópadra „Pizza! Very great! Eat here!” felkiáltásokkal. Naná, hogy menekülsz.
Pro tipp étterem vezetőknek! A rikkancsokat tegyétek a tiltólistára. De komolyan. Ez csak akkor tuti módszer, ha el akarod veszíteni a potenciális vásárlódat.

 

Nem tudom, ki ez az ember, de igen.
A Rikkancsok pont ilyen bizarr módon ijesztőek.
 
„Pont Annyiba Kerül, Amennyinek Mondtam, Csak Szorozd Meg Kettővel”
Ezt a hosszú nevű típust onnan ismerheted fel, hogy „rejtett költségekkel” kurtítja meg a pénztárcádat. Ő a jól ismert „Eleve A Számlához Adom A Borravalót”[2]nagytestvére, sőt, ősapja, az a személy, aki az ígérthez képest duplán árazza a dolgokat, és felháborodva pattog, ha megjegyzed neki, hogy nem igazán ezt ígérték másfél órával és egy pohár borral ezelőtt[3]
„Ajándék, De Kérem A Pénzt!” 
Kérem A Pénzt: Nézd, nézd, karkötő neked! 
Gyanútlan Utazó: Nem kérem, köszi. 
Kérem A Pénzt: Ingyen van. 
Gyanútlan Utazó: Tényleg nem. 
Kérem A Pénzt: De ajándék. 
Gyanútlan Utazó: De én tényleg… *KAP megragadja GyU kezét, és felrak rá két karkötőt* Akkor köszönöm. 
Kérem A Pénzt: Most akkor fizess. 
Gyanútlan Utazó: Öööö… de nincs nálam pénz. 
Kérem A Pénzt: Amúgy honnan jöttél? 
Gyanútlan Utazó: Magyarországról. És te? 
Kérem A Pénzt: Afrika. Hakunamatata. Csak két eurót adj. 
Gyanútlan Utazó: Tényleg nincs pénzem. 
Kérem A Pénzt: Waka-waka. Egy euró? 
Gyanútlan Utazó: Visszaadhatom a karkötőt, ha kell. 
Kérem A Pénzt: Nem-nem. Amúgy hogy hívnak? Apród sincs? 
Végül a karkötő tényleg ajándék volt, ami kicsit kárpótol azért, hogy egy másik ilyen Waka-waka a fentinél sokkal rosszabb modorral volt megáldva…
 
Galambok Mindenütt Egyesület

Valljuk be, egy szép napfényes napon nincs rosszabb annál a félelemnél, hogy a cirka hatszáz galambból, akik a téren cikáznak, valamelyik bizony alaposan le fogja szarni a kedvenc kabátodat. Amit persze ki sem tudsz igazán mosni, hiszen éppen nyaralsz. Arról nem is beszélve, hogy amikor ezt a cirka hatszáz galambot egy játékosabb kedvű kutya repülésre ösztökéli, mind a hatszázan a te fejedet veszik célba.

Nyugis időszakokban pedig kisbabák fején császkálnak. Igen, láttam. A felelősségteljes szülők pedig nem siettek elkergetni a karmos kis bestiát.

(Oké, ők nem emberek. De majdnem olyan idegesítőek.)
 
… és persze a többi Turista
Hiszen mi mindenhol ott vagyunk, de legalábbis minden olyan helyen, amit valaki valamikor valamiért érdekesnek kezdett nevezni. Tízen, százan, ezren lepjük el a fontos városokat, és a fő ismertetőjelünk, hogy a) a legrosszabb helyen és pillanatban állunk meg, hogy egy pillantást vessünk a térképre, és b) a koordinációs képességeinket verik az emberek a The Sims első részében. Bravi, bravissimi!



[1] Én az a típus vagyok, aki hirtelen és nagyon lesz éhes, szerintem ilyenkor leesik a vércukrom a béka nemesebbik fele alá, vagy valami. Azért annyira még nem súlyos, hogy ki kéne vizsgáltatni.
[2][2] Őt sem kedvelem. Szeretem eldönteni, hogy mennyit érdemel az adott pincér. Mert persze mindig ott történik ez, ahol fabatkát sem. 
[3] De most komolyan. Tíz eurót akartak elkérni egy pohár borért. Akkor sem fizetnék ennyit érte, ha történetesen piszkosul gazdag lennék, mert minek?! Pláne, hogy egy üveg valami hasonlót meg három-négy euróért kap az ember lánya az Eurovalamiben, amit valószínűleg spórolásra találtak ki.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://utisztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr4013527497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.