traveling is a story and I am a story-teller

Úti Sztorik

Merano

nem kell tovább keresned a világ legmenőbb kertjét

2016. június 08. - Úti Sztorik

Nagyon ritkán van olyan, hogy egy város egy nap után mély benyomást tud rám tenni. Ilyen volt a változatos és izgalmas Amszterdam, a túlzsúfolt és túlértékelt Velence, és most az alig ismert, de ezer csodát rejtő Merano is csatlakozott a sorhoz. Fantáziadús folyópartjára és a szépséget a szórakoztatással ötvöző kertjére egy nap alig elég.

 

Olaszországon kívül Olaszországon belül
Olaszország Trentótól északra egy ilyen furcsa hibriddé alakul: a történelmi vonatkozásai és az osztrák határhoz való közelsége miatt ebben a térségben szinte már nem is olaszok, hanem osztrákok laknak, akik a dallamos olasz nyelvet részben a katonásabb németre váltva az építkezési stílust is lecserélték. A házak között járva inkább érzed magad egy síparadicsomban, mint egy igazi mediterrán városkában, ami engem jól le is sokkolt így kilenc hónap tömény olaszlét után.
Ami még sokkoló volt, az a WC. Teljesen véletlenül betértünk egy hangulatos „kis olasz kávézóba” a folyóparton, ahol már a pincérnő gyanakvásra adott okot, amikor németül vette fel a rendelésünket. De csak a WC-be betérve jöttem rá, mennyire távol áll ez a kávézó bármitől, amit olasznak neveznék: egyszerű magyar lányként hirtelen nehezen tudtam annál abszurdabb dolgot elképzelni, mint a márványkővel kirakott, hatalmas WC-ben osztrák klasszikus zenére pisilni. 



Aztán elkeveredtünk a folyóparton

Megszállott Sisi-rajongóként[1]meg kellett keresnem a híres, ülő Sissi-szobrot, hogy teljes lehessen az életem[2]. A hercegnő annak idején 7 hónapot töltött el a helyi kastélyban, egészségügyi sétáját a folyóparton róva: a sebes, mégis hangulatos kis folyót elnézve abszolút meg tudtam érteni, hogy miért választotta ezt a részét a városnak. A meránóiak persze még menőbbé tették az egészet: az alpesi hangulatra fittyet hányva „berendeztek” itt egy mini esőerdőt, amelyet érdekes, a természetbe beolvadó szobrokkal dobtak fel. Csobogó folyócska, faember, megbújó óriáskígyó és látványos ragadozó madár – kell ennél több? 

Bizony kell, méghozzá a Trauttmansdorff-kastély kertjei

A Sissi-kastély kertjei körülbelül 12 hektáron terülnek el, ami azt jelenti, hogyha szereted kiélvezni a látványt, elmerülni a csodálatban és selfie-zni párat, akkor minimum öt órára szükséged van ahhoz, hogy megnézd a felét. Szerencsére a kert tervezői azon voltak, hogy kényelmessé tegyék ezt a napot, mosdót még az is pont megfelelő időben talál újra és újra, akinek kiemelten gyakran van rá szüksége, emellett hangulatos ülőhelyekkel tarkított az egész, szóval bármikor megállhatsz megenni a kis szendvicsed, és a tömeg is optimálisan oszlik el. 

És, hát, ennél csodálatosabb és szórakoztatóbb kertet még nem láttam. Hegyoldalon, hegyek között, dúsan zöldellve, virágosan illatozva, ezer csodát rejtve…! Az egyik kedvenc helyem a szerelmesek parkja volt, amit kicsit interaktívabbá tettek: eleresztheted például ott a rossz érzéseidet, megragadhatod a jókat, vízen járhatsz, és azon agyalhatsz, az egyik perverzen leselkedő kisfiú miatt miért csak pár perc késéssel veszed észre a másikat… (Izé, szobrokról van szó.) Ugyanakkor találhatsz itt papagájházat, lugasokat, gyümölcsöt, fűszernövényt, mini strandot, tavat, a hónapnak megfelelő virágcsodát, pipacsmezőt, kreatívabbnál kreatívabb kilátóhelyet és akkor az üvegházra még időd sem volt… Egyszerűen olyan, mint egy csodavilág, elvarázsol és abszolút feltölt energiával.

 

Persze a kastély sem üres. Bár én azt hittem, kicsit szánalmas módon az egész kiállítást arra húzzák majd fel, hogy Sissi hét kemény hónapig itt lakott, valami sokkal jobbat találtak ki: információkkal részletesen ellátott, fantáziadús és szórakoztató turizmus-kiállítást járhatsz végig, ha a kerteket már letudtad (vagy rákezdett az eső, mint az én esetemben). A legjobb az egészben, hogy pont akkor találod meg a golyós akadálypályát, amikor az agysejtjeid már végképp felmondták a szolgálatot, így teljesen ki tudod élvezni, hogy egy mini golyóval bejárod a tipikus síparadicsomi és hegyvidéki élet különböző helyszíneit.

 


A kert mélypontja viszont a The Botanical Underground, amely amennyire menőn hangzik (botanikus kert? A föld alatt? Botanikus kert?), annyira nem az. Egyrészt, nem botanikus kert. Másrészt, biztos totál beszívtak azok, akik ezt kitalálták. A földalatti részt a háromfejű kutya, Kerberosz (Bolyhoska) őrzi, de szerintem csak azért, hogy ez a sok hülyeség ne szabaduljon ki. Az elején még minden normálisnak tűnik, mármint csak a víz hatásait tudjuk meg a víztől magától, szóval mi az. Az egész akkor durvul el, amikor az ásványok fejhangon visítozva részletezik, mire jók, és még csak véletlenül sem érted meg őket, amikor egyszerre beszélnek. Pedig biztos sokról maradsz így le. Szerencsére az egész csak 12 perc, szóval utána nyugodtan élvezheted tovább a kerteket, és fedezheted fel, hogy a meránóiak magyar rackajuhokat is hozzácsaptak a világ 84 csodájához[3].


A kertek és a múzeum bizony egész napos foglaltságot jelentenek, a belépő 12 euróra rúg, ha felnőtt vagy, és 8,50-re, ha tanuló – bármelyik kategóriával még csóró magyar szemmel is abszolút megéri. Nem hiába nyerte el tavaly „az év kertje” díját nemzetközi szinten!
Baci,
Ági


[1] Minden arra vezethető vissza, hogy a musicalben olyan dögös a Halál hangja…
[2] Ezt a TripAdvisor persze pár méterrel lentebb és a folyó rossz oldalán jelezte…
[3] 84 látványosságot tüntet fel a kert térképe.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://utisztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr4413527413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.