traveling is a story and I am a story-teller

Úti Sztorik

Vigh Bori: Hogyan menjünk világgá

Könyvajánló

2018. június 04. - Úti Sztorik

Hogyan álmodozzunk, és alakítsuk az álmainkat célokká? Hogyan vágjunk a szükséges pénz előteremtésébe? Hogyan utazzunk? Hogyan szálljunk meg? Hogyan pakoljuk meg a hátizsákunkat? Hogyan szemléljük másképp a világot, a lehetőségeinket és saját magunkat? Ezekre a kérdésekre ad választ Vigh Bori Hogyan menjünk világgá című könyve, amit nemcsak utazni vágyóknak ajánlok.

img_20180517_132508.jpg

Mivel mostanában nem vet annyira ismeretlen helyekre az élet, úgy döntöttem, nem gyakorlatban, hanem elméletben kalandozok egy kicsit. Ehhez már jó ideje kinéztem Vígh Bori Hogyan menjünk világgá című könyvét, és bár már nem emlékszem, mivel fogott meg éppen ez a sok utazós tippeket tartalmazó kötet közül, kifejezetten jól jártam vele.

Bori évekkel ezelőtt vágott az utazók életébe, manapság pedig digitális nomádként tartja el magát, járja a világot, osztja meg itthon és a blogján tapasztalatait, időről időre pedig előadásokat és személyes tanácsadásokat tart a témában. Egyszóval, tapasztalt utazó, na. Emellett pedig a könyve alapján egy abszolút szimpatikus ember, akinek a gondolkodásmódja sok tekintetben motiváló és példaértékű lehet, a stílusa pedig magával ragadó és gördülékeny.

A könyv azoknak ad átfogó tippeket, akik nagy utazásba vágnának, attól a kérdéstől, hogy mi motiválja az embert egészen a reptérig. Tanácsokat ad az álmodozáshoz, a tervezéshez és az előkészületekhez több mint 250 oldalon keresztül. Ír egy kicsit mindenről, nem elhanyagolva az olyan praktikus és fontos témákat sem, mint a büdzsétervezés és a legfontosabb, utazáshoz szükséges eszközök listája.

Én, frissben hazaköltözve, azzal a céllal vettem meg a könyvet, hogy megtudjam, mennyire akarok elmenni még innen. Vagyis, mennyire nekem való az utazók élete, és hajlandó lennék-e annyit megtenni érte, amennyit csak szükséges, vagy túl lusta vagyok ehhez, és éppen másra helyeződik a prioritás az életemben. (Ezt egyébként letisztáztam magamban. Arra rájöttem, hogy éppen nem ez kapja a legnagyobb hangsúlyt, és ahhoz is lusta vagyok, hogy annyi mellékállást nyomassak, amennyiben Bori dolgozott a nagy „világgámenetelős” útja előtt.) Akárhogy is, a könyv sok hasznos tippet ad nemcsak utazáshoz.

Az egyik legnagyobb előnye, hogy megmutatja, milyen kitartóan akarni egy sok munkával elérhető célt. A mai, instant kielégülések világában ez nagyon izgalmasnak hangzott, én legalábbis azonnal kedvet kaptam ahhoz, hogy álmodozni kezdjek, és amikor megtalálom azt a célt, ami igazán motivál, akkor belevágjak annak a komoly munkát igénylő, de jellemépítő megvalósításába.

A másik nagy előnye, hogy bár az utazásról és az ahhoz fűződő teendőkről szól, igazából elvonatkoztatva kész élettanácsadást nyom le Bori. Elgondolkoztat arról, mi a tehetség, hogyan bontsuk projektekre életünk gondjait, alakítsuk át célorientálttá a gondolkodásmódunkat, növeljük a bételeinket. Emellett pedig azt is összegyűjti, milyen opciók közül válogathatunk, ha utazni szeretnénk, legyen szó a szállás vagy a közlekedés típusáról, hány darab bankkártyára van szükséged, ha hosszabb időre mész külföldre, mit vigyél mindenképpen magaddal, hogyan pakolj, stb. Sok olyan dolgot felvet, amire én nem gondoltam volna (pl. a bankkártyás kérdés) és olyan ötleteket is részletez, amiről szívesen olvastam (élet a hajón, lakókocsiban, a saját önkénteskedős tapasztalatai).

Végül pedig a könyvet olvasva az fogott igazán meg, hogy milyen értékrendet képvisel Bori. A „gondolkodással és kemény munkával szinte bármit elérhetsz (még akkor is, ha nem egyről a kettőre)” alapelv mellett a soraiból ki tudtam olvasni az emberek jóságán és egymás segítésén alapuló attitűdöt is. Egyszer például, mikor az ismerősei rácsodálkoztak arra, hogy ő egy kéregetőnek pénzt adott, csak valami olyasmit mondott, hogy „persze, hogy adok neki. Én nemrég ettem valami fantasztikusat egy étteremben, ő pedig arra kényszerül, hogy egy buszon kéregessen. Nyilvánvalóan én vagyok jobb helyzetben”. Ez a történet nálam nagyon betalált, és bár nem osztogatom minden kéregetőnek az aprómat, pláne, hogy sokszor megfordulok a Blaha környékén, fontosnak tartom, hogy felmérjük, mikor tudnánk valakinek segíteni anélkül, hogy az nekünk jelentős veszteséget jelentene, és mikor van az, hogy azt a veszteséget tényleg nem tudjuk bevállalni. Emellett persze olyan történeteket is olvashattam, ahol Borinak segített egy másik utazó vagy egy helyi, volt, hogy pénzzel, néha pedig alvóhellyel, és az őt órákon át az esőben kereső couchsurfinges sztorija is szívmelengető volt. Nem véletlenül írta Bori ezt:

Azóta is azt mondom: ezért éri meg utazni. Hogy végre lehúzzuk a ponyvát a világról, és olyannak lássuk, amilyen. Telis-teli jószívű, segítőkész emberekkel.

A bejegyzés trackback címe:

https://utisztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr3114023314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.