Ez a földi paradicsom egyszerre ad helyet sivatagnak, hegyeknek, óceánpartnak, egzotikus gyümölcsöknek, vulkánoknak, digitális nomádoknak, valamint gazdagságnak és szegénységnek.

Elképesztő természeti csodák

Gran Canariát gyakran reklámozzák a természeti csodáival: itt megjárhatod a homokdűnéket, mintha csak a Szaharában* lennél, csodálatos, kétezer méterre is felnyúló hegycsúcsokat fedezhetsz fel, varázslatos kis falvakat sétálhatsz be, és persze maga az óceán homokos vagy éppen rusztikusan sziklás partjait is végigfürdőzheted.

Az én bázisom Las Palmasban volt, de bevallom őszintén, egy háromórás városnéző túrát leszámítva, ahol történelmi fun facteket hallhattam**, nem igazán fedeztem fel a várost. Inkább a parton hesszeltem, a sziklás területen sétáltam vagy éppen a közeli botanikus kert körbevezetésén vettem részt.

Egy buszos körutazás alatt kutyafuttában megnézhettem a sziget más részeit is: láthattam a Bandama vulkánt, feljuthattam a Pico de las Nieves csúcsra, távolról rácsodálkozhattam a Roque Nublo sziklára, és 30 teljes percre betehettem a lábam Vega de San Mateóba, valamint Terorba (aminek nem a terror szó miatt ez a neve, hanem még az őslakosok adták neki). Alapvetően a körutazás a műfajának megfelelt (felraktak minket egy buszra, majd néha engedtek leszállni), de csak azoknak ajánlom, akik nem bánják, ha egy-egy állomásra nettó 20-40 perc jut csak – engem rettentően zavart, hogy igazán nem tudtam elmélyülni semmilyen élményben.

Emellett Maspalomast sem hagyhattam ki. Ez a város leginkább arról híres, hogy itt vannak a dűnék, amiken sétálva végtelen mennyiségű homokot szedhetsz össze a cipőddel (de ilyen sunyi módon, hogy csak otthon veszed észre), hogy aztán 40 perc után egy LMBTQ-barát, félig nudista strandos köss ki, és a „sivatagi óceánban” fürödhess. Nem mindennapi élmény.

Szinte diginomád voltam

Az első szállásom egy olyan Airbnb volt, amit egy olasz srác ad ki turistáknak és digitális nomádoknak. Itt egy embernek jut egy szoba, a közös területek pedig, hát, közösek. Velem egy időben még két diginomád (egy német és egy uruguay-i), valamint egy német turista volt a szálláson, az első két ember több hétre érkezett. Ezeknek a srácoknak és a hostomnak olyan emlékezetes pillanatokat köszönhetek, mint az aranyló naplemente látványa 2000 méter magasból, reggeli kávék közbeni kedves beszélgetések vagy éppen egy 15 fős diginomád interkulturális vacsi.

Amikor ott vagy külföldön egy idegen országban egyedül hosszabb ideig, akkor teljesen természetes, hogy igyekszel megtalálni azokat az embereket, akik hozzád hasonló helyzetben vannak. Na, a las palmas-i diginomádok ezt nem aprózták el: külön slack csatornájuk van programok szervezésére. Napközben dolgoznak, majd délután kiszaladnak a partra szörfözni, hétvégén sátraznak a környéken, kipróbálják a helyi ételeket és feltöltődnek napfénnyel. Irigylésre méltó, nem igaz? Na, hidd el nekem, erre az érzésre rá tud rakni még egy lapáttal az, amikor megtudod, hogy van, aki már 24 (azaz betűvel huszonnégy) évesen ezt az életet éli.

Diginomád itt, amerikai állat ott

Gran Canaria bevételeinek a jelentős részét a turizmus adja, ami ilyen természeti adottságok mellett egyáltalán nem meglepő. Ennek persze megvannak a maga hátrányai is. A helyiek egy része nem igazán szereti a turistákat és a diginomádokat: szoktak tüntetni, láttam nekik-nekünk célzott „húzzatok innen!” graffitit, és egy helyi nonprofit szervezet előadását is meghallgattam részben erről a helyzetről. A képviselőjük elmesélte, hogy mennyire nagy lakhatási problémát okoz a külföldiek jelenléte (minden albi drága, akárcsak Budapesten), és hogy a helyi fiatalok körében mennyire nagy a szegénység (emlékeim szerint 40% körüli számról beszélünk...).

Ez a fura kettősség a jó helyzetben lévő idegenekkel és a hátrányos helyzetű helyiekkel nem új keletű: a fentebb említett botanikus kertről például megtudtuk, hogy az 1950-es években olyan szakértők építették ki, akik nem is Gran Canariáról származtak, hanem elsősorban a kontinensről – ez pedig azért alakulhatott így, mert a helyiekkel ellentétben, ők kaptak ehhez szakszerű oktatást. De a külföldiek megjelenése a természetet sem kíméli: szintén a Viera y Clavijo botanikus kertben hallottam, hogy sok őshonos növényt és állatot elkezdtek kiszorítani külföldről, elsősorban az USA-ból behozott fajok.

Szerintem az egyik legjobb dolog, amit az ember tehet, hogy felfedezi a világot. Lát idegen területeket, hall idegen nyelveket, kóstol idegen életeket, meghallgatja idegenek történeteit – egyre nyitottabbá válik. Gran Canaria pedig egyszerűen csodálatos ehhez, hiszen gyönyörű és egzotikus… de nem hagy nyugodni a gondolat, hogy mennyire fontos lenne ezt a felfedezést is fenntarthatóan és inkluzívan tennünk.

Hogy ne bántsuk vele rendszerszinten se az élővilágot, se a helyi embereket.