traveling is a story and I am a story-teller

Úti Sztorik

Úti Sztorik

Norvégia Bergenje

Belekóstoltam az északi életbe

2019. november 03. - Úti Sztorik

A munkám miatt néhány napot Bergenben voltam, és bár több időt töltöttem konferenciatermekben, mint a városban, azért sikerült pár apró benyomást szereznem a helyről.

bele_kostolni_bergenbe.png

Szerencsés vagyok, mivel a munkám nemzetközi jellege miatt évente lehetőségem van pár napot ingyen és bérmentve eltölteni valamelyik európai országban: tavaly Athénban voltam, idén szeptemberben pedig Bergenben, életemben először ennyire északon, és az „igazi északi európai országok” egyikében. Bár a munka utaknak megvan az a hátránya, hogy ilyenkor, nos, dolgozni kell, és nem császkálhatok egész nap a helyet és a kultúrát felfedezve, mint amúgy tenném, minimális benyomást azért sikerült szereznem az országról.

1) A természet tényleg nagyon szép

A fjordok és az északi fény területéről korántsem merészség kijelenteni, hogy gyönyörű természeti képződmények hazája. Sajnos északi fényhez nem volt szerencsém, de hét órát tölthettem el Európa egyik legszebb vasútvonalán, amely Oslótól Bergenig tart. Ez az útvonal annyira híres lett az utóbbi években, hogy cikkek és videók születtek róla, és nem véletlenül: egyes helyeken 1237 méterrel[1] a tengerszint felett fut, ami Észak-Európa legmagasabban elhelyezkedő vasút útvonalává teszi. A látkép ennek megfelelően alakul: szeptemberben zöld területek, gyönyörű folyók és tavak, valamint havas tájak váltották egymást, hét óra alatt mid a négy évszak képviselte magát.

dscn2353.JPG

dscn2381.JPG

dscn2422.JPG

képek a vonat ablakából

dscn2278.JPG

+1 random, abszolút nem a természetet idéző kép Oslóból, mert szeretem

2) A mentalitás zöld (vagy legalábbis annak tűnik)

Igazán király szállásunk (Green Rehab Comfort Hotel) volt, ahol nagy hangsúlyt fektettek a környezettudatosságra. A szobában mindenhol tippek voltak (pl.: hogy ne folyasd feleslegesen a vizet fogmosáskor), hacsak nem kérte az ember külön, nem vitték el naponta kimosni a törölközőjét (aminek én nagyon örültem, mert ez volt az egyik legnagyobb lelki sokk, amikor éltemben először nívósabb hotelben szálltam meg. Mekkora pocsékolás!), pláne nem dobták ki a frissen felbontott szappanját, amit még csak egyszer használt, hogy kicseréljék egy újra (második nagy lelki sokk), és egyáltalán, nem voltak hajlandóak követni a hotelek bevett, pazarló szokásait. Ellenben vegán szappant adtak, a szobában pedig egy angol nyelvű könyv várt, amely tele volt zöld tippekkel, és a slow lifestlye-t népszerűsítette egy rohanó világban, de még a social media promójuk is zöld volt: újrabögrét kaphattál hashtagelt posztért cserébe.

3) Norvégia tényleg drága

Ez azt hiszem, nem annyira meglepő, de azért minket sokkolt, hogy Oslo vasútállomáson a pisilés kb. 600 forintba került. Kajáért szerencsére csak egyszer kellett fizetnem, akkor az egyik olcsóbb, de szerencsére finom sült hal 8000 forintba került. Piát nem mertem venni. :D

4) Bergen, Norvégia kicsi ékszerládikája…

A szállás egy sétányira volt a belvárostól és a város Bryggen nevű kikötőjétől. Bryggen 1979 óta az UNESCO Világörökség része, bár az eredeti épületek nagy része a történelem során a tűz martalékává vált. Úgy néz ki, mintha egy adag mézeskalácsházat állítottak volna egymás mellé; az épületek nagy része boltoknak, éttermeknek, kávézóknak ad helyet, idevonzva a turistákat. Emellett itt található az egyetlen fennmaradt Hanza-elszámolóház, amely jelenleg múzeumként a hanza kereskedők életét mutatja be[2].

dscn2483.JPG

5) … nem is olyan kicsi

Miután napokat töltöttem el a belváros vonzáskörzetében, igencsak meglepődtem, amikor a Fløibanen siklóval felmentünk a Fløyen hegyre, és rájöttem, hogy a város egy hosszú sávban húzódik a tengerparttól a hegy mögé. Ezt az én butaságom számlájára írom, mivel ha időben belegondolok, hogy ez Norvégia második legnagyobb városa, vagy utána nézek, hogy 2019 elején kb. 213.000-re becsülték a népességszámot Norvégia majd 5,5 milliójából, akkor nem esik le az állam... Bár nem, igazából ekkor is leesett volna, mert annál meg sokkal nagyobbnak tűnt.dscn2524.JPG

75241118_412287619462368_3493304490491117568_n.jpg

így terül el a város

dscn2532.JPG

legújabb barátommal fenn a hegyen

***

[1] Forrás: https://www.lifeinnorway.net/norway-by-train/

[2] Sajnos ezt nem láttam a nyitvatartási és a munkaidő ütközése miatt, de szeretnék visszajönni ide.

A bejegyzés trackback címe:

https://utisztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr4115285526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FlybyWire 2019.11.04. 16:11:15

Bergen 5,5 milló? Egész Norvégia nincs annyi :D
Egy wikipedia keresésre nem futotta?

en.wikipedia.org/wiki/Bergen

Még 300 ezres sincs. Egy jó Debrecen méretű város.

theveryguest 2019.11.04. 16:45:28

Ó, a szokásos szépséges Skandinávia ömlengés. Majd ha kihúztál egy telet a hóban meg sötétben majd akkor írjál róla. Mikor homlokrakodóval takarítják a havat, amit valami zsákutcába 3 emelet magasra tornyoznak fel, mert máshová nem fér. Mindent felszórnak aprószemű kaviccsal, amit tavaszig áll mindenhol. Mikor tél végén minden reggel patakokban folyik le a víz a dimb/dombokról, estére meg visszafagy tökéletesen sima jégpáncéllá.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2019.11.04. 17:16:44

Bergen egy nagyon szép, nagyon kedves kis óváros köré épült viszonylag érdektelen, bár nem csúnya város. Az az érdekes, hogy az élvezetes tempójú megtekintéséhez három nap nagyjából elég is, viszont ezt a három napot az ember nagyon élvezi.

"de azért minket sokkolt, hogy Oslo vasútállomáson a pisilés kb. 600 forintba került"

Már nálunk is sok helyen 200 forint, szóval a norvégok, a keresetükhöz képest, még nem is fizetnek olyan sokat. A pisilés akkor válik sokkolóvá, amikor kiderül, hogy egypár vévébe csak BANKKÁRTYÁVAL tudsz bemenni. (Kivéve ezt a pályaudvari vécét.) Ha nincs megfelelő típusú kártyád, akkor te csak ne pisilgess itten. A feleségem elkezdte végigjátszani a kicsit túlkomplikált eljárást a kártyájával, de közben kijött egy nő, és látva a gondterhelt ügyködést, mosolyogva nyitva tartotta neki az ajtót.

(Megjegyzés: Oslo azért nem így néz ki mindenhol, ezt tisztázzuk. Csak egy ennél alig nagyobb szakaszon vannak ezek a modern épületek, az üzleti negyedben, a többi rész egy átlagos város képét nyújtja. Viszont innen, az Operaház tetejéről egy órát is el lehet tölteni kötetlen nézelődéssel, mert az az átlagos város is, egy szép, sima vízű öböl partján végigterülve, nagyon kellemesen néz ki.)

Dzsok 2019.11.04. 17:17:14

Igen Osloban én is néztem, hogy amit mi itt hóeltakarításnak hívunk télen, az ott annyit jelent, hogy rászórják a kavicsot a jégre és kész. 2-3 nap után a városban sétálva már idegesített, hogy állandóan arra figyeljek, hogy nem fogok hanyatt esni a következő sarokig. :)

Indriq 2019.11.04. 17:40:00

Bergen 300km Oslotól és majd 8 óra vonattal. (Ezért hagytam ki most, majd legközelebb repülővel....) Oslo se túl szép ahhoz képest hogy elméletben gazdagok. Kb 80aa, 90es évek sorházai vannak a belvárosban.

gabroca 2019.11.04. 19:39:11

30 éve táncoltam egy jót egy bergeni leánnyal....szerintem azóta is rám vár....de nem megyek ki abba a hidegbe....:)

Úti Sztorik 2019.11.04. 21:05:19

@trtales és @FlybyWire: ezeket felcseréltem, köszi, hogy szóltatok, javítom! :)

Úti Sztorik 2019.11.04. 21:14:03

@theveryguest: van, akinek ez jön be - nem azt mondom, hogy nekem is ez a vágyálmom, hanem azt, hogy most milyen benyomásaim voltak egy városról, és ha jók, nem írom azt, hogy rosszak. De pl. van olyan barátom, aki kint élt Erasmus-szal, és azóta is visszatér és hiányzik neki a hely. Ízlések és pofonok. ;)

Úti Sztorik 2019.11.04. 21:16:31

@Androsz: Szerencsére nálunk épp nyitva volt a kapu, így jó magyar módjára a fizetési jelet figyelmen kívül hagyva sikerült beslisszanni annak, akinek kellett... Viszont szerencsére máshol sem voltak ilyen kártya vs kp problémáim, de én már Revoluttal érkeztem, nem készpénzzel, mert nem váltogattam. Vagyishát, online váltogattam. :)

aranyár 2019.11.04. 21:20:51

@FlybyWire: Én hónapokat töltöttem Bergenben.
Ez egy igazán elegáns, igen gazdag város. területre és népességre is közel azonos méretű mint Debrecen!! (a reptere ( Fleslandt) viszont sokkal nagyobb forgalmú.)
Valóban nem olcsó a város - akár csak mint az egész Norvégia.
Én - többek között egy telet is ott töltöttem - láttam vízszintesen esőt esni, 2 óra alatt méteres havat esni - és ugyanezt ennyi idő alatt elolvadni.
Az óceán hatása érződik, inkább esős mint fagyos. Nagyon jó a tömegközlekedése, és szuper (2x2 sávos) utak futnak a város alatt! Hihetetlen mennyiségű étterem van, és a legtöbbje igen zsúfolt.
Hangulatos óvárosa is van, csak mindenki a megszokott, és túl lihegett Bryggen-től dobja a hátast.
A környéke szinte giccsesen szép!
Szuper a Bergen Bodo vasútvonal is, érdemes egyszer azon is végig utazni!
Rengeteget tudnék írni, de nem én vagyok a bejegyzés szerzője...

Úti Sztorik 2019.11.04. 21:22:02

@Indriq: most már emlékeim szerint 6,5-7 órás (vagy legalábbis a jegyünkön ez állt és tartották is az időt), viszont olyan gyorsan elszállt ez a néhány óra, hogy észre sem vettük, nagyon csodás volt és megérte. :) (A képek abszolút nem adják vissza, de ha valaki értékeli a természet látványát, akkor annak mindenképp érdemes végigmennie itt.)

Úti Sztorik 2019.11.04. 21:24:20

@aranyár: az óvárost csak sötétben láttam pár pillanatra, mert hát napközben dolgoztam. :( De örülök, hogy az is nagyon szép, a szálláshoz Bryggen volt közel, így amikor napközben ki tudtam menni, arra indultam el, és aztán pedig nagyon leszakadt az eső, így beültünk megenni az említett halat. :D

Jumbo67 2019.11.04. 22:23:29

Bergenben élni és Bergenben túristának lenni nagy különbség :) Vannak nagyon aranyos és szép városrészek. Csak azok amesszebb vannak a belvárostól. Ha városterületet szeretnétek összehasonlítani, akkor tegyétek Budapesttel. Lehet, hogy meglepődtök :D Bergen a lakosság szempontjából a második legnagyobb város. Oslo kb 800e, Bergen kb 300e fő. Az itteniek nagyon büszkék arra, hogy barátságosabbak mint az osloiak. Persze sokmindenben többre tartják magukat náluk . Mármint Oslonál. Ennek az ellentétnek történelmi előzménye van. Mégpedig, hogy Bergen volt a főváros . . . Tény, hogy drága város. Az időjárás: a 365 napból kb 200-250 bapot esik. A jelenlegi rekord 276 nap. Ha jól tudom, akkor a folyamatos (1 mp-re sem elálló esős napok száma) rekord 80 nap :D De ahogy az itteniek mondják: Nem az idő pocsék, Te vagy rosszul felöltözve! :D Összeségében, egy nagyon barátságos, nagyon élhető és kedves városka. Én 4 éve lakom itt :D

Void Bunkoid 2019.11.05. 09:04:17

Norvégia tényleg drága, de csak ha forintban számolsz és Magyarországra akarod állandóan helyezni - a fizetések is ehhez igazodnak, átlagosan jó tízszeresek egy átlag magyar fizuhoz képest. A múltkor vigyorogtam is, amikor valami bácsika kezdett el velem beszélgetni a buszon, és megbüszkült a fiára, hogy Norvégiában dolgozik egy halfeldolgozóban, megkeresi a havi hatszázezer forintot is, úgy bizony. Aztán szegénynek elvettem a kedvét, amikor közöltem, hogy a fiacskája kb 18 ezer norvég koronás fizetése az ottani árakohoz képest kb pont annyit ér odakint (és bizony ott kell élnie), mintha itthon olyan 70-80 ezer nettóért dolgozna látástól mikulásig egy büdös halcsarnokban napi 12 órában.

2019.11.05. 11:25:30

@Androsz: Manapság aprópénzzel pöcsölni :) még rosszabb :)

FlybyWire 2019.11.05. 11:40:16

@aranyár: szerintem meg lehet, hogy érdemes lenne írnod :) Már ebben a kommentben több hasznos infó volt, mint a blogbejegyzésben!

FlybyWire 2019.11.05. 11:41:10

@trtales: közben javította, úgyhogy volt értelme.
Az eredeti fogalmazás igencsak érthetetlen volt, nyilván figyelmetlenségből.

FlybyWire 2019.11.05. 11:44:38

@Jumbo67: Nekem 3,5 év Írország (annak is a nyugati partja...) megvolt, nagyon hasonló, kivéve hogy télen sincs hó (na jó, 15-20 évente esik, bár pont amikor kint voltam 2 rekord hideg tél is volt, hóval), viszont állandó szél, állandó eső, és sosincs 18 foknál több. 22 fok felett hőségriadó (3 nyárból egyszer fordult elő, 2 napon át).

Brrr....

aranyár 2019.11.05. 17:42:30

@FlybyWire: Köszike! Szívesen írnék is, ha tudnám a módját:)
És nem csak Norvégiáról, hanem vagy 30-40 országról.
süti beállítások módosítása