Előző év februártól decemberig éltem az EU fővárosában. Itt egy olyan küldetést vállaltam magamra, amelytől legtöbben megijednek, sokan „nemesnek, de nagyon nehéznek” gondolják, és csak kevesen mondták azt, hogy ők is kipróbálnák. Pedig egy nagyon különleges és tanulságos világba csöppenhettem bele.

Hogy mit is csináltam odakinn?

Egy Arche, azaz Bárka nevű intézménynél dolgoztam, amely valamilyen értelmi fogyatékkal rendelkező, hátrányos helyzetű embereken segít. Bár Franciaországból indult ki, világszerte vannak közösségei – de tényleg, Ausztrália, Afrika, Amerika, lassan csak az Antarktisz marad ki. Minden helyen kicsit más a közösség, más a mentalitás, mások a módszerek, ami nem meglepő, hiszen a területek mást igényelnek. A cél azonban hasonlóan nemes, valakik segítése és integrációja.

Nem untatlak a részletekkel, de az az ipse, aki ezt kitalálta, észrevette, hogy vannak olyan értelmileg akadályozottak, akikhez nem illik a pszichiátria, sőt, csak ront a helyzetükön. Így aztán létrehozta az első közösséget, ahol emlékeim szerint néhány Down-szindrómás emberrel lakott együtt, őket megtanítva a mindennapi dolgokra. Mára ez tényleg kinőtte magát, önkéntesek és állandó munkahelyi dolgozók egyaránt segítik a Bárkát.

L’Arche Brüsszelben

Brüsszelben jelenleg négy ház és egy napközi van, Belgiumban pedig még sok közösség, a francia és a holland területen egyaránt. Én Brüsszel egyik házában laktam tíz lakóval (ezentúl így is fogom nevezni az értelmileg akadályozottjaimat <3) és általában három másik önkéntessel együtt. Emellett volt még egy külső önkéntes, valamint három házvezető, szóval bár voltak emberhiányos időszakok, azért nagyon jól el voltunk látva munkaerővel, pláne, ha a magyar viszonyokhoz hasonlítjuk a dolgot.

Az önkéntes csapat szempontjából speciális helyzetben voltam. Az önkéntesek általában szeptembertől szeptemberig maradnak, bár a l’Arche flexibilis ilyen szempontból. Én például február közepén érkeztem – az ekkor itt lévő önkéntesek tehát nagyrészt már a projektjük felét letudták. Utána nyárra jött egy friss, nyári csapat, valamint búcsúzott az egész évesek maradéka, majd szeptembertől újoncból régivé váltam, és én tanítottam be, láttam el tanácsokkal és egyáltalán bátorítottam az akkor érkezőket. Önkéntesek jöttek a világ minden pontjáról, szereztem például egy csomó mexikói barátot, és beleláthattam olyan távoli országok kultúrájába is, amelyekbe az EVS-sel nem sikerült.

A munka

A feladataim a mindennapi életre szorítkoztak: reggeli ébresztés, délutáni vagy hétvégi szabadidős foglalkozások, közös vacsora, stb. Sokszor kicsit úgy éreztem magam, mint egy takarítónő és egy anyuka keveréke, pláne, amikor már beszéltem is franciául, és megértettem a lakókat. Egy idő után a mindennapi élet nem volt már kihívás, ekkor automatikusan és ösztönösen elkezdhettem abban gondolkozni, hogy kombináljam a mindennapi helyzeteket a lakók fejlesztésével, hogy petit á petit megtanítsam őket új dolgokra.

Előtte nem kaptam semmilyen kiképzést vagy felkészítést, csak általános ismertetést, viszont amennyire tudom, lehet próbaidőszakra menni, mielőtt belevág az ember egy hosszabb dologba. Emellett az emberek betegségeiről sem kaptam részletes információkat (és nem, nem gondoltam bele, hogy ez milyen veszélyekkel járhat, sőt, igazából nem is nagyon érzékeltem őket, lehet, fura vagyok), hanem a hónapok során elcsepegtetve jutottam ezekhez hozzá, ahogy a lakók jellemét feltártam. Ez amúgy minden házban másképp megy, van, ahol részletes instrukciókat és leírást kapnak az érkezők, az én házvezetőm viszont úgy gondolta, ha ilyet küld ki, az befolyásolhatja azt, hogyan látjuk a lakókat, és nem akarta, hogy összemossuk őket a betegséggel.

Az persze filozófiai kérdés, hogy ez mennyire lehetséges. Egy-egy problémás helyzetben nehéz meghatározni, hol végződik az ember és kezdődik a betegsége: azaz mikor lehet még javítani ezen a helyzeten pusztán edukációval, mikor engedheti meg a lelkiismeretünk, hogy egy-egy rossz tettért megbüntessük őket, és mikor van az, amikor tényleg nem rajtuk múlt a dolog. Ezt viszont nem ebben a bejegyzésben fogom végiggondolni.

Ha érdekel a projekt, és szeretnél többet megtudni a Bárkáról, itt a belga honlap, itt pedig a nemzetközi.

Bisous,