Merengés a halandóságon, kiváló vegán cseh ételek, a zöld legelképesztőbb színeiben pompázó táj és elképesztő nyugalom várt minket Brnóban, Csehország második legnagyobb városban, amelyet augusztus elején fedeztünk fel.

Már túl hosszú ideje voltam „bezárva” Pest koszos és büdös utcáiba ahhoz, hogy elsőként az tűnjön el, hogy Brno milyen tiszta. Tudom, hogy nem fair összehasonlítani két népességszámban ennyire eltérő várost (míg a Google szerint Budapesten 1,7 millióan laknak, addig Brnóban csak 400 ezren), de kifejezetten felemelő volt úgy végigsétálni az utcákon, hogy nem azt kellett néznem, mikor lépek bele valamibe, vagy hova meneküljek egy agresszívnak tűnő fazon elől. Az engem körülvevő, gondozott épületekre, a város apró részleteire, az emberekből áradó jó kedélyre koncentrálhattam.

Néha az az érzésem, hogy minél több európai országot lát az ember, annál jobban hasonlítanak egymásra. Brno is ilyen patchwork. Itt egy kis pesti feeling, ott egy kis brüsszeli templomrészlet, de néha még az olasz Trento is felvillantotta magát. (Utóbbi a macskaköveknek és a szobrokkal díszített szökőkútnak köszönhetően.) Brno egyszerre volt tehát csinos, tiszta és nyugodt, új, de mégis ismerős – így nem meglepő, hogy igazán jó volt felfedezni a várost.

Törött szárnyú pillangók és „zsugorított” barátok – merengés a halandóságon

Utunk először Brno egzotikus vidékére, a Papilonia nevű pillangólesbe vezetett, ahol 10-15 centis, színesebbnél színesebb szárnyú pillangók repkednek, vagy éppen a szárnyukat összezárva bujkálnak a mesterséges „karibi dzsungelben”. A dögmeleg, párás levegő ellenére legalább két órát eltöltöttünk azzal, hogy levelek között megbújó pillangókat keresgéltük, az elképesztően kinéző bábok gusztustalanságát kommentáltuk, vagy épp azon nevettünk, hogy nyilván a pillangóktól rettegő barátnőnkre rakták rá az egyik lepkét a helyi gondozók.[1] A jókedvünknek egyedül az szegett egy kis kedvet, hogy találtunk egy törött szárnyú pillangót, és azt hittük, valamelyik figyelmetlen vendég lépett rá, de a gondozók megnyugtattak: ez egy teljesen természetes folyamat, a sok szárnycsapkodástól idővel elporladnak a pillangók szárnyai. Ennek ellenére szomorú volt látni a kis tépett szárnyú kékséget, ahogy mélabúsan fekszik a földön.

Kicsit erre a lepkére emlékeztet Brno egyik leghíresebb és legsokkolóbb látnivalója, a kapucinus barátok kriptája. A kripta jellegzetessége, hogy a szellőzőrendszere miatt az itt eltemetett barátok holtteste mumifikálódott, és évszázadokra fennmaradt. A kapucinusok valahogyan nyíltan álltak a halálhoz, mindenképpen másképp, mint mi, mai emberek. A barátokat például nem sírba helyezték, hanem minden hallottat egymás mellé fektettek le, hogy a halál után is egy közösségben lehessenek, és csak az kapott keresztet a feje fölé, aki már bizonyos ideig a szerzetesek csapatát erősítette. A kapucinusok gazdag jótevőinek holttesteit is láthatjuk itt kiállítva, valamint a kegyetlen Franz von der Trenck báróét is, aki a Spielberk várban raboskodva halt meg, és állítólag élete utolsó éveiben megtért, és vallásossá vált.

Tudtuk, hogy mire vállalkoztunk, amikor elmentünk megnézni a kriptát, de nem tudtunk rá teljesen felkészülni. Teljesen más olvasni a halott barátokról, vagy akár képen látni őket, mint élőben felfedezni, hogy hogyan aszott össze a testükön a pergamenszerű bőr, milyen ruhadarabjaik maradtak fenn az eltelt évszázadok dacára, kinek hiányzik a keze vagy a lábfeje, vagy éppen milyen grimaszba torzult az arcuk. Az egész nyomasztó módon arra emlékeztetett minket, hogy mindenki halandó, és hogy a hétköznapokban mennyire nem vagyunk hajlandóak szembenézni azzal az elkerülhetetlen ténnyel, hogy a testünkből a megfelelő szellőzőrendszer mellett is csak egy mumifikált szürke héj marad fenn a halálunk után.

„Mi is voltunk ott, ahol te, te is leszel ott, ahol mi.” – figyelmeztetnek a barátok is.[2]

Ringat a víz

Brno belvárosától tömegközlekedéssel körülbelül egy órára található Hrad Veveri, azaz a Veveri-vár. A várról már az 1200-as években is írtak, és ha utána olvas az ember, akkor megtudja, hogy sokszor csak a szerencsén múlt, hogy ilyen állapotban fennmaradt az épület. Csak a második világháború óta volt ez német laktanya, erdészeti iskola, majdhogynem nemzetközi konferencia központ, mígnem az építészeti örökségvédelmi program védelmezettje lett. A vár ma már nagyon gyönyörű, és bár kiállításokban nem valami erős, családi kiránduláshoz vagy Insta-fotózáshoz tökéletes helyszín. Az épületet csodálatos zöld dombok-mezők veszik körbe, így egy kicsit tényleg kiszakadhatunk a modern városi létből, hogy a múltban érezzük magunkat a folyó víz és az angol WC áldásait is élvezve.

Ha itt jártok, mindenképpen érdemes lemenni a vár melletti folyóhoz, ahol az ember kényelembe helyezheti magát a mólón. Élvezheti a vízcsobogást és a zöldet, mígnem realizálja, hogy az, amit ő mezei mólónak nézett, az igazából egy hajómegálló, és a háta mögött körülbelül 40 főnyi türelmes cseh várja, hogy felszállhasson a közeledő járatra. (Igaz történet alapján.) Nem tudom leírni azt, hogy mennyire meditatív volt abban a nagyon zöld környezetben egy hajó oldalába kapaszkodva nézelődni és ringatózni, azon nevetni, hogy bár tilos sporttevékenységet végezni a folyón, van itt SUP-os, kajakozó, úszó, halász, és még sok minden más – csak ajánlani tudom, hogy próbáljátok ki az élményt.

Egy kicsit kevésbé tetszett az a karsztbarlang, amit meglátogattunk. A Katalin-barlangot néztük meg, ahol a kezünkbe nyomtak egy angol lapot, hogy majd, amíg a csehül beszélő idegenvezető végigkísér minket a barlangban, olvasgassuk azt, és így minden világos lesz. Hát, nem egészen. Egyrészt, a sötétben alig lehetett látni. Másrészt, az angolul amúgy beszélő idegenvezető arra sem vette a fáradtságot, hogy legalább néhány szót lefordítson, még az olyan kritikus helyzetekben sem, mint amikor fantázianevekkel ellátott karsztképződményeket mutogatott. Pedig tényleg nem kellett volna sok, csak egy-egy szó, annyi, hogy bagoly, boszorkány, törpe, meg tudom is én, és máris sokkal teljesebb lett volna az élmény. Szerencsére a karsztbarlang körüli erdő nagyon szép volt, intenzív zöld színekkel és folydogáló kis patakkal, így ez és a Macocha-szakadék kárpótolt minket.

Cseh ételek, vegetáriánus igények

Azt hinné az ember, hogy vegetáriánusként Brnóban biztosan el fog veszni a sok helyi húsos étel nyomasztó közegében, de szerencsére nem ez történt. Találtunk kifejezetten vega-vegán gyorskajáldát (Forky's), amely egészes okés volt, és egy La Famiglia nevű olasz éttermet, ahol isteni pizzához és borhoz jutottam, de mindenki nagy kedvencévé vitathatatlanul a Vegalite vált. A pincehelységbe lépve nem tudtuk eldönteni, hogy egy punk kocsmába, egy igazi étterembe, vagy ne adj isten, Umbridge dolgozószobájába kerültünk. Kivarrt felszolgálók vették fel udvariasan és tökéletes angollal a rendelésünket, miközben a falakról óriási macskaportrék meredtek ránk – mint később kiderült, a hely tulajdonosának és a pincéreknek a macskái. Ezért a történetért már eleve megérte elmenni ide, de a kaja is annyira finom volt, hogy másnap is visszamentünk oda, hogy ehessünk még egy „vegára fordított” cseh különlegességet. Ha pedig kocsma, akkor a Malt Worm kézműves sörözőt tudom ajánlani, ahol olyan minőségi nedűket kóstoltunk meg, hogy egyáltalán nem lettünk tőlük másnaposak, pedig azért ledöntöttünk párat.

Brno tehát egyszerűen nagyszerű, ráadásul itt van a szomszédban, nettó négy órára vonattal. Ha a következő hosszú hétvége programja és az utazás istenei lehetővé teszik, mindenképpen keressétek fel!

a királyi többes ezt a fantasztikus vega-vegán kém csapatot takarja 

 ___________________

[1] A lány hősiesen állta a helyzetet, egyszer sem visított fel hangosan és még csak le sem lökte magáról azt a szerencsétlen állatot. Ennek ellenére a kis pillangó úgy döntött, hogy az én virágos szoknyám sokkal menőbb hely, és ott töltött el vagy 40 percet.

[2] A felsoroltak mellett megnéztük a második világháborús bunkert, a 10-Z-t is. Itt eléggé megválogatták, hogy mihez adnak angol feliratot, és mihez nem, ráadásul hideg is volt, így nem igazán tudtuk élvezni a kiállítást. Azért a régi, rendszerváltás előtti random reklámokon elszórakoztunk egy sort.